PÁLYÁZATI FELHIVÁS tartósan betöltetlen háziorvosi körzetben felnőtt háziorvosi feladatok ellátására

PÁLYÁZATI FELHIVÁS tartósan betöltetlen háziorvosi körzetben felnőtt háziorvosi feladatok ellátására

Marcaltő község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Marcaltői vegyes háziorvosi körzetben háziorvosi feladatok ellátására

 

Pályázati feltételek:

 

  • büntetlen előélet,
  • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz,
  • Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, e törvény végrehajtásáról szóló 313/2011.(XII.23.) Korm. rendeletben, a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII.15.) Kormányrendeletben, valamint a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000 (II.25.) EÜM rendelet 11.§-ában előírt előírt feltételek megléte
  • érvényes orvosi nyilvántartási engedély
  • Magyar Orvosi Kamarai tagság,

 

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:  

 

  • B kategóriás jogosítvány
  • részletes szakmai önéletrajz
  • iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó foglalkozás gyakorlásától eltiltás hatálya alatt nem áll, (vagy annak megkérését igazoló dokumentum)
  • vállalkozási formától függően az egyéni vállalkozói igazolvány, illetve cégbírósági bejegyzés ( 30 napnál nem régebbi cégkivonat)
  • egészségügyi alkalmasságot igazoló irat másolati példánya,
  • illetékes hatóság részéről kiállított igazolás arról, hogy a praxisengedély megszerzésének feltételei fennállnak,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános ülésen történő tárgyalásához.

 

Ellátandó feladat leírása:

 

Vegyes háziorvosi praxis vállalkozási formában történő működtetése területi ellátási kötelezettséggel.

A feladatellátás helye: Marcaltő háziorvosi körzete (Marcaltő, Malomsok és Várkesző községek területe.)

  • Munkavégzés helyei:
  • Marcaltő háziorvosi rendelő (8532 Marcaltő, Kossuth u. 2.)
  • Marcaltő-Ihászpuszta háziorvosi rendelő (8531 Marcaltő, Ihászpuszta 4.)
  • Malomsok háziorvosi rendelő (8533 Malomsok, Fő tér 19.)
  • Várkesző háziorvosi rendelő ( 8523 Várkesző, Kossuth u. 36.)

 

A feladat-ellátási szerződés határozatlan időtartamra szól.

A vegyes háziorvosi praxis praxisjoga feladat-ellátási szerződés megkötése esetén térítésmentesen kerül átadásra a nyertes pályázó részére.

 

A háziorvosi körzet vegyes alapellátású (felnőtt korúak és gyermek), valamint az oktatási és nevelési intézmények (Kmety György Evangélikus Általános iskola és Óvoda Marcaltő) iskola- és ifjúságegészségügyi orvosi feladatok ellátása tartozik hozzá. A körzetben a védőnői szolgálat betöltött.

Munkavégzés: Önkormányzati felújított, jól felszerelt korszerű háziorvosi rendelőkben történik, a rendelők fenntartási költségeit (közüzemi díjak, takarítás) a tulajdonos önkormányzatok biztosítják

–          szolgálati lakás biztosítása a háziorvosi székhely településen

–          szolgálati személygépkocsi biztosítása

 

 

Megye: Veszprém

Település: Marcaltő

Ellátandó települések száma: Több település (Marcaltő, Malomsok, Várkesző)

 

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2024. október 01.

 

A feladatellátás kezdete:
A feladat-ellátási szerződés megkötését követően, az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó praxisengedély alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral megkötött finanszírozási szerződés hatálybalépését követően azonnal.

Az önkormányzat a nyertes pályázóval a 2000. évi II. törvény 2/B. § (2) bekezdésében foglaltak alapján határozatlan időre feladat-ellátási szerződést köt, melyben a felek a működés, üzemeltetés feltételeit rögzítik.

 

Jogviszony jellege: Vállalkozási

Kategória: Háziorvosi

Típusa: Vegyes

 

A pályázatok benyújtásának határideje, módja: 2024. szeptember 20.

 

A pályázatot postai úton kell benyújtani Marcaltő község Önkormányzata polgármesterének címezve (8532 Marcaltő, Fő tér 13.). Kérjük a borítékon feltüntetni: „Háziorvosi pályázat”

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Marcaltő község Önkormányzatának Polgármestere Czupper András polgármester nyújt, személyesen a 8532 Marcaltő, Fő tér 13. sz. alatti hivatali helyiségben vagy a 20-949-0248-as telefonszámon

A pályázatok elbírálásának határideje: 2024. szeptember 27.

A pályázatok elbírálására Marcaltő község Önkormányzatának Képviselő-testülete jogosult.

A képviselő-testület fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

 

A pályázati felhívás megjelenik:

  • az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (AEEK) Országos Alapellátási Intézet (OALI) honlapján,
  • MOK internetes felületén
  • Marcaltő község hivatalos honlapján (www.marcalto.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük